A kortárs, majdnem vígjátékban mai, modern, többségében örmény zenei betétekkel oldjuk fel a néha mély témákat feszegető jeleneteket, amely az ifjú közönségnek szórakoztató, lendületes és dinamikus képet mutat.

Habár fő célunk volt, hogy miközben egy-egy pillanatra visszanyúlunk az örmény gyökerekhez, a fiatalokat szólítsuk meg, de ennél még többet nyújt a színdarab: mindenkinek szól.

A darab mondanivalója az örmény nemzetiség és nemzetiségi kultúra bemutatásán túl egyszerű: van benne egy kicsi carpe diem, van benne egy kicsi abból, hogy a sorsunk elől nem tudunk menekülni. Egy hurok, ami újra és újra kezdődik. A néző eldöntheti, hogy a főhős helyében ugyanúgy tovább folytatja-e az életét, megőrizve azt, amit szeret, de rombolja, vagy változtat. Ha változtat, akkor azzal szembesül, hogy ennek a szele, vihara lesöpri, ledörzsöli maga mellől a megszokott dolgokat, embereket. Ez fájdalommal, veszteségérzéssel jár. Mihez kell több bátorság, maradni vagy menni?

A nő életéből kiragadott szemelvényeket a zumba órák szakítják meg. Minden tánc egy hangulatot mutat meg, melyek nyomatékosítják a látottakat és egyben felszabadítanak is. A főszereplőnőnk partnere egy báb. A báb egy embernagyságú rongybaba, amit egy másik művész mozgat, a testére van rögzítve. Jelenetenként ez az élő báb személyesíti meg a férjet, az apát, az orvost és az egyéb karaktereket.

A díszlet és a legtöbb kellék papírdobozokból és hullámpapírból készült. A papírbútorok erősek, több kiló a teherbírásuk, de nagyon sérülékenyek is egyben. Jól jellemezhető ezzel is az életünk természete, és a múlandóság is.